26. Rész - Vegyes érzelmi nap.

"Sziasztok! Rám jött az írhatnék, így éjszakára. Gondoltam megírom 

nektek a következő részt. ;) Remélem örültök neki! Nem tudom, hogy fog 

alakulni a rész..majd meglátjuk mi lesz a végén.
Ahogy a rész címéből is kiderül, hogy ebben részben - hogy is mondjam? - 
mindenféle érzelem lesz (?) o.O 
Majd kiderül, hogy ti milyennek nevezitek ezt a rész. :)

Remélem tetszeni fog nektek!

Jó olvasást és komizzatok!
Puszi: Vivii"

  

Másnap reggel sokkal rosszabbul keltem fel, mint ahogy szoktam. A fő oka az volt hogy suliba kellett mennem..ilyen állapotban. Szemeimet kinyitottam majd oldalra fordultam azt remélve, hogy szerelmem még mellettem alszik békésen. De ahogy észrevettem, nem aludt mellettem viszont találtam egy cetlit, amit bizonyára Zayn írhatott. 

 Elolvastam, majd visszatettem az ágyra és felkeltem. A fürdőszobában elvégeztem a reggeli tevékenységeimet majd visszamentem a szobámba egyenesen a szekrényemhez. Kitártam a szekrényt, majd kétségbe esetten álltam és néztem a ruháimat. Elővettem telefonomat és tárcsázni kezdtem barátnőm számát. Hívom, de nem veszi fel senki. Elvettem a fülemtől a telefont majd ránéztem a telefon képernyőjére majd megnéztem kit hívtam. Bonie. Most jöttem rá az egészre. Sírni kezdtem. Kezemből kiesett a telefon majd én is a telefon mellé estem. Ahogy a telefon, én is megsemmisülve feküdtem a halvány színű szőnyegen. Kis idő múlva valahogy de még is megnyugodva álltam fel a földről és keresgéltem a ruháim között. Csak kerestem és kerestem.  Végül döntöttem. Felvettem egy fekete cső nadrágot, egy fekete pólóval és egy fekete sport cipővel. Hajamat kiengedve hagytam.

Bepakoltam a táskámba majd lementem a konyhába és csináltam magamnak egy szendvicset, forró kávéval. Megreggeliztem majd magamra kaptam a fekete bőr dzsekimet és indultam is a suliba. Az idő inkább hajlott az ősz felé, mint hogy a nem rég elmúlt nyár felé hajlott volna. Így a hangulatom még rosszabb volt. Anyunak küldtem egy üzenetet, hogy vigye el helyettem a srácokat a suliba, mert én előbb eljöttem otthonról. Az iskolához érve, vettem egy mély levegőt majd azt kifújtam és tovább sétáltam az iskola kapujához. Az iskola kapuján benézve látni lehetett a sok járkáló tanulót, akik azt sem tudják merre vannak a reggel miatt. Valahogy én is ilyen állapotban voltam. Benyitottam az iskolába majd elindultam a szekrényem felé. Miközben végig sétáltam a suli folyosóján, mindenki engem nézett. Elég feltűnően. Marhára zavart. Odaérve a szekrényemhez találkoztam az ugyan olyan kedvű társaimmal. Szorosan megöleltük egymást majd beszélgetni kezdtünk.

- Látom mindenki feketébe jött. -néztem körül.

- Miért, milyenbe jöttünk volna? Fehérbe? -kérdezte flegmán Lucy.

- Hé, le ne szúrjál már! -néztem Lucyra.

- Olyan baromságokat tudsz mondani. -forgatta szemeit.

- Inkább hallgass. -mondtam majd a szekrényemhez fordulva pakolni kezdtem.

- Mióta lett neked ilyen "csicsás" szekrényed? -kérdezte Joe miközben végig mérte a szekrényem belsejét.

- Hát, izé..Bonie adta az ötletet, hogy díszítsük ki a szekrényt, mert unalmasnak néz ki. Így hát berendeztük. -meséltem.

- Oh, értem. -bólintott Joe.

- Minden esetre marha jól néz ki. -nézett rám Amy.

- Hát, igen. -én.

- Az 5 srácot hol hagytad? -kérdezte Ash. 

- Nem sokára jönnek. -mondtam.

- Ah, oké. -mondta.

És meg is jelentek. Mind az 5-en. Niall szokásához hívően zabált, Harry telefonozott, Louis a kezét firkálgatta, Liam matek könyvet bújt, Zayn pedig csak úgy jött. Lazán és mosolyogva. Az nyugtató mosoly. Attól úgy megtud nyugodni az ember, hogy az hihetetlen. Elolvadni, de egyben megnyugodni is tudsz tőle. Imádom. Ide értek hozzánk, majd mind az 5-en megöleltek. Mint a kisgyerekek az anyjukat. 

- Jó reggelt, Tündér! -mosolygott rám Louis.

- Jó reggelt neked is, Lou Maci. -öleltem magamhoz.

- Hogy érzed magad Süti? -kérdezte Niall.

- Süti?! -néztünk rá mindannyian.

- Most mi van?! -nézett ránk értetlenkedve. 

- Ha már Tündér is, akkor miért ne lehetne Süti?! -mutatott Louisra felháborodva. 

- Istenem, Niall! -mosolyogtam. 

- Nem érzem jól magam. -ráztam a fejem.

- Ne legyél már ilyen szomorú, mert el sírom magam. -könnyezett be Harry. 

- Harry! Harry! Légyszi! Ne! Oké? Ne! Legalább te ne! Kérlek! -néztem Harryre. 

- Jaj, istenem! -sóhajtott Adam.

- Mona. Beszélhetnénk? -szólt a tömegből Zayn. Arca komoly volt.

- Őm, persze. -bólintottam.

- Mi bent leszünk a terembe. -mondták a többiek majd kettesben hagytak minket. 

- Miről van szó? -kérdeztem Zayntől.

- Az interjúról van szó. -mondta.

- Igen? -kérdeztem tovább.

- Szóval muszáj lesz elmennünk. -mondta.

- Mikor? Ma? Az lehetetlen! Nem vagyok olyan lelki állapotban, hogy elmenjek. Ezt te is tudod. -magyaráztam.

- Tudom, de ki mondta, hogy ma kell mennünk? -kérdezte.

- Hát, senki..-mondtam.

- Na, látod. -Zayn.

- Akkor? Mikor megyünk? -kérdeztem kíváncsian.

- Jövőhéten. -mondta. 

- Rendben. -bólintottam.

- Mona! Kérdezhetek valamit? -nézett a szemembe.

- Kérdezz. -én.

- Te sírtál? -nézett még mindig a szemembe.

- NEM! HONNAN VESZED EZT? -vágtam rá majd eltakartam a szemeimet.

- Mona! -szólt rám.

- Na, jó. Igen. -hajtottam le a fejemet.

- Miért? -faggatott tovább.

- Bonie. -mondtam.

- Mi történt? -Zayn.

- Nem akarok róla beszélni. -ráztam a fejem.

- Mona, kérlek. -Zayn.

- Nem, nem szeretném. -mondtam.

- Jó rendben. Nem erőszakoskodom. De úgy is tudom, hogy elfogod mondani. -mondta.

- Köszönöm. Köszönöm, hogy itt vagy nekem. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. -néztem fel rá könnyes szemekkel.

- Én köszönöm. -nézett a szemeimbe. 

Arcom kezei között pihent. Percekig néztünk egymás szemébe. Elmerültem a csillogó, barna szemeibe. Egy pillanatra lenyugodtam. Nem volt semmi bajom. Nem sírtam. Nem voltam szomorú. Boldog voltam és vidám. De sajnos egy bizonyos hang visszatérített a valóságba. A csengő hallatára szemeim becsukódtak. Megijedtem tőle. 

- Ne ijedezzél. -nevetett Zayn.

- Heh..izé..Inkább menjünk. -mondtam majd húztam magammal az osztály terembe. Nem akartam, hogy késsünk, hisz osztály főnökink volt. Bementünk a terembe, ahol most kivételesen három személyes padok voltak. Én Zaynnel és Amyvel ültem. Mögöttem Louis, Ash és Niall. Előttünk Adam, Chris és Joe. Lucy pedig Harryvel és Liammel ült a mellettünk lévő padsorban. Az osztály főnökünk bejött. 5 perces késéssel. Gratulálok neki. Kibeszéltünk mindent, amit csak lehetett, majd jött az, amit nem akartam. A Bonie-s történet. Hadart és hadart, majd befejezte annyival a tanárunk, hogy inkább nem beszél erről többet, mert vannak akiknek ez rossz. Kiderült az is, hogy lesz egy megemlékezés az iskolában holnap után. Mindenkinek kötelező a fekete. Nekünk pedig külön beszédet kell mondanunk. Hát, oké. Kihívás elfogadva. Vége lett az órának majd mentünk a következő órára. A végén kiderült, hogy az egész osztálynak ugyan azok az órái lesznek, így a mi 'kis" osztályunk együtt ballagott egyik teremből a másikba. Írtunk egy töri dogát, egy matekot és egy bioszt. Mit is mondjak. Marhára örültem neki. Azt sem tudtam, hogy mit írok a dolgozatban. Rossz jegyet fogok rá kapni. Érzem. Valamit muszáj lesz kitalálnom, hogy tudjak a tanulásra is figyelni a történtek mellett. Suli után mindannyian a parkba sétáltunk. Leültünk a fűbe és beszélgettünk. Beszélgetésünket Adam telefon csörgése zavarta meg, Míg Adam beszélgetett, addig mi halkan figyeltük ahogy telefonál. Pár perc múlva letette majd felénk fordult.

- Bonie anyukája hívott. -mondta.

- Mit mondott? -kérdeztük.

- Elmondta, hogy a temetés mikor lesz. -mondta szomorúan.

- Mikor? -kérdezte Lucy.

- Csütörtökön. Azt mondta, hogy rajtunk kívül jöhetnek a srácok is, hisz Bonie őket is nagyon szerette. -nézett Zaynékre. 

- Remélik, hogy ti is eljöttök. -Adam.

- Ez természetes. Mi is ott leszünk. -mondák a srácok.

- Rendben. 5-kor kezdődik. -mondta Adam.

- Jó és hogy legyen? Menjünk együtt a temetésre majd találkozunk ott? -Ashley.

- Legyen úgy, hogy találkozunk és úgy megyünk. -Adam.

- Akkor családi busszal megyünk. -közölte mindenkivel Louis.

- Oké. -mondtuk mindannyian.

Még pár órát ott töltöttünk a parkban, majd úgy döntöttünk, hogy haza megyünk. Adamék balra, mi pedig jobbra mentünk. A srácok haza kísértek majd mentek is haza. Oda sétáltam az ajtóhoz majd kinyitottam az ajtót. Beérve meghallottam, hogy fent az emeleten bömböl a One Direction egyik albuma, míg itt lent a nappaliban a foci meccs megy a tv-ben, amit házimozival néz valaki, ráadásul 100-as hangerővel. Mi a franc folyik itt?! Levettem a cipőm és a táskámat leraktam a kis szekrényre majd bementem a nappaliba. Meglepődtem.

- David?! Hát, te? -kérdeztem tőle.

- Hát, én. -mondta.

- Neked nem iskolában kéne lenned? -én.

- De. -bólintott.

- És? -ideges lettem.

- Nem vitt el senki sem a suliba. Így sem én, sem Judy nem ment iskolába. -mondta.

- És miért? -dőltem az ajtófélfának.

- Mert anyu megfázott. -jött le az emeletről Judy.

- És nehezetekre eset egyedül bemenni az iskolába? Hm..??? -kérdeztem idegesen. Hirtelen nem tudtak mit mondani. 

- Nem hiszem el! 14-16 évesek vagytok. Csak eltudtok már menni iskolába! Biztos nem vagytok olyan hülyék, hogy ne tudjátok merre van az iskola..-háborodtam fel.

- Jó! Tudjátok mit? Akkor majd bepótoljuk! David, halkíts lejjebb a tv-t és kapcsold ki. Judy, menj fel a szobádba, kapcsold ki a házimozit. Mindannyian hozzátok le azokat a könyveket amiket ma kellett volna vinnetek az iskolába. Könyv, munka füzet, füzet! Meg a toll tartóitokat. -mondtam majd mind a ketten engedelmesen tették a dolgukat. Lejött mind a kettő a cuccaikkal majd kimentünk a konyhába. Leültek az asztalhoz, majd a következő feladatot várták.

- Anyu hol van? -kérdeztem.

- Fent az emeleten a szobájában. -mondta Judy.

- Oké, én felmegyek hozzá, addig vegyétek elő azt a tanulni valót, ami könnyebb és olvassátok át párszor. Mindjárt jövök. -mondtam majd felszaladtam anyuhoz.

- Szia. -léptem be a szobájába.

- Szia, kincsem. -köszönt.

- Hogy lettél te ilyen beteg? -ültem le az ágy szélére.

- Biztos kint kaptam el, csak lehet most jött ki rajtam. -mondta.

- Főzök neked teát meg csinálok neked szendvicset, oké? -néztem rá.

- Rendben! Köszönöm. Most mit csinálnak Davidék? -érdeklődött anyu.

- Tanulnak. -mondtam.

- Hogy-hogy? -lepődött meg.

- Úgyhogy én azt mondtam nekik, hogy üljenek le és tanuljuk meg azokat, amiket ma kellett volna nekik megtanulni. -magyaráztam.

- Ügyes-ügyes. -mosolygott anyu.

- Hát igen. Köszi. -nevettem.

- És mi volt a suliban? -kérdezte.

- Ah, borzalmas volt. Osztály főnökin Bonie-ról volt szó. Kiderült, hogy holnap után megemlékezés lesz a suliban és beszédet kell tartanunk. Aztán írtunk egy törit, egy matekot és egy bioszt. Szerintem marha rossz lett. Szóval készülj arra, hogy egyik nap három 1-sel fogok hazatérni. -meséltem.

- Majd kijavítod. -mondta.

- Ja, és már tudjuk mikor lesz Bonie temetése is. -mondtam.

- És? -Anyu.

- Csütörtök, 5 óra. -mondta.

- Rendben. Szólok apádnak is. -mondta.

- Rendben, köszi. -én.

- És mi van még? -faggatott tovább.

- Ja, hát jövőhéten lesz egy interjúm. -mondtam.

- Milyen interjú? -értetlenkedett.

- Hát, olyan, amiben a srácok lesznek benne velem együtt. -magyaráztam.

- Oké. És te milyen célból is mész velük? -értetlenkedett tovább.

- Hát, Zayn és Én..-magyaráztam volna tovább, de közbe vágott.

- Oh, oké. Így már értem. Miben lesztek benne? -anyu.

- Nem tudom még. Na, de én megyek tanulni Davidékkel. Majd mindjárt jövök a teával és a szendviccsel. -mondtam.

- Rendben, köszönöm. -mondta.

- Ne köszönd. -ráztam meg a fejem. 

Felálltam majd kimentem Anyu szobájából és lementem a konyhába. Davidék szorgalmasan olvasták a könyvet. 

- Na, ki mit tanul? -kérdeztem.

- Kémia. -emelte magasba Judy a könyvet.

- Fizika. -mondta unalmasan David.

- Ah..fizikát mondtál? -túrtam hajamba.

- Igen. Miért? -David.

- Én azt nem tudom. -mondtam.

- NEM TUDOD?! -lepődtek meg.

- Őhm, nem. -ráztam a fejem.

- Jesszus! Mona Wilson nem tud egy tantárgyat. Minden oké veled? Atya ég! Ez hihetetlen. -akadtak ki.

- Kérek segítséget. -mondtam majd magamhoz vettem a telefont.

- Kitől? -David.

- Liam. -mondtam miközben tárcsáztam.

- Oké. -mondta David.

Fülemhez vettem a telefont és vártam, hogy felvegye. Helyette más szólt bele.

- Helló! -köszönt bele Danielle.

- Szia, itt Mona! -köszöntem.

- Oh, helló! -köszönt vidáman.

- Liam? -érdeklődtem.

- Várj adom. -mondta. 

- Rendben. -mondtam majd türelmesen vártam.

- Na, szia! -szólt a telefonba Liam.

- Szia! Te tudod a fizikát ugye? -kérdeztem Liamet.

- Aha. -mondta.

- Akkor tudnál nekem segíteni? Mert én ebből segg hülye vagyok és így nem tudok segíteni Davidnek. -magyaráztam.

- Most menjek? -kérdezte.

- Hát, most kéne, de ha neked nem jó, akkor majd keresek mást. -mondtam.

- Nekem jó, azért kérdeztem. -Liam.

- Uh, oké! Akkor siess! És köszönöm! -én.

- Nincs mit! Sietek! Puszi! -hadarta el majd kinyomta a telefont.

- Na, jön? -kérdezte David.

- Igen jön. Szóval készülj fel. Nála nem lehet hülyéskedni, mint ahogy Louisnál szoktad. -mondtam.

- Rendben. -mondta.

Kis idő múlva Liam megérkezett. Én e közben főztem anyunak teát, megcsináltam a szendvicseit majd felvittem ezeket neki. Amikor visszatértem a konyhába, nagyban ment a fizikai példák felsorolása.

- Na, hogy megy? -kérdeztem a fiúktól.

- Egyre jobban. -mondta boldogan David.

- Ja, igen. Kezdi kapisgálni a dolgot. -erősítette meg a tényt Liam is.

- Judy neked hogy megy a kémia? -kérdeztem.

- Milyen kémia? Azzal már végeztem. Most a franciánál tartok. -mondta.

- Oh, oké! Ügyes vagy. Francián kívül van még valami? -én.

- Csak az irodalom, de az könnyű. 

- Rendben. -mondtam.

Liam és én amiben tudtunk segítettünk Judyéknak. Megtanulták, mi kikérdeztük őket, átbeszéltük a témákat majd végeztünk is. Liam haza ment, mi pedig a kanapéra dobtuk magunkat. aztán eszembe jutott, hogy nekem is kéne tanulnom. Úristen! Magamról teljesen megfeledkeztem. Elővettem én is a cuccaimat majd tanulni kezdtem. Szerencsére értettem mindent, így hamarabb tudtam végezni. Kb. este fél 7-re végeztem. Addig Judy és David elmentek zuhanyozni és vacsoráztak is. Ahogy végeztem a tanulással, én is elmentem zuhanyozni. Felvettem a pizsimet majd lementem vacsit csinálni magamnak és anyunak. Felvittem anyunak a vacsit majd visszamentem a konyhába, hogy én vacsorázzak. Megvacsoráztam majd bementem a nappaliba Davidékhez. Tv-tünk egy kicsit majd mentünk aludni. Befeküdtem az ágyba még beszéltem telefonon Mollyval, Jakkel és Zaynnel is majd el aludtam.. 

"Remélem tetszett ez a hosszú rész! :) Várom a komikat! ;) Puszi: Vivii" 

Story of My Life

Sziasztok! Gondolom mindenki hallotta már a Story of My Life-ot. *-* Nektek hogy tetszik? Én imádom. Olyan gyönyörű egy szám. :') Sírni tudnék tőle! De tényleg! 

Különleges szám. Mások azt mondják, hogy olyan mint a többi. Hahahaha..NO! 

Ez teljesen más, mint a többi és KÉSZ! Nem igaz? :D ;)

Aki esetleg nem hallotta..☟

25. Rész - Why?

"Sziasztok! :) Remélem már vártátok a 25. részt! :) A rész kicsit szomorkás lett, mert valahogy én sem vagyok valami jó kedvemben..:/ Szóval..:/  De majd a következő részt majd 

megpróbálom vidámabbra írni! :) 

Jó olvasást a részhez és komizzatok! ;) 

Puszi: Vivii"

*2 nappal később*

2 nap telt el. Péntek van. Ma nem kellett mennünk iskolába mennünk, mert valami értekezlet van a tanároknak. Így hát nem ment be senki. Bonie-t mindennap látogatjuk és vigyázzunk rá. Mindig van mellette valaki. Anyuék sem, Molly és Jake sem jött még haza, így még mindig egyedül vagyok otthon. Habár holnap már jönnek. Apával beszéltem még valamelyik nap. Bocsánatot kért, hogy nem hívott, de már fáradt volt és pihenni szeretett volna. Szerencsére nincs semmi baj. Megbeszéltünk mindent. Tiszta lappal kezdtük az egészet. Ma nem tudok bemenni Boniehoz a kórházba, mert ki kell takarítanom a házat, mert ugye a tesóim és anyukám is jön haza holnap. Szóval tisztaságnak kell lennie. :) Két nappal ez előtt történt pékséges incidens címlapra került. Már mint az, amikor én és Zayn a taxihoz sétálunk kézen fogva és még sok-sok kép.. Fel is hívtak minket - fogalmam sincs, hogy hogyan - hogy válalunk-e interjút ezzel a témával kapcsolatban. Zaynnel leültünk beszélgetni tegnap, így arra jutottunk, hogy végül is miért ne?! Így hát holnapra megvagyunk hívva egy interjúra, ahová a srácok is jönnek a lányokkal együtt.

A srácok nem sokára átjönnek a lányokkal. Azt mondták, hogy besegítenek, hogy hamarabb végezzek, de ebbe a nagy házba nem hiszem, hogy gyorsan tudnánk végezni. Olyan 11 óra lehetett, amikor hirtelen kinyitódott a bejárati ajtó. Én már javában takarítottam. 

- ALOHA! -szaladt be Louis a nappaliba. 

- Szia! -köszöntem.

- Helló! -jöttek a többiek is. 

- Csáó! -intettem. 

- Szia, édes! -jött oda hozzám Zayn.

- Oh, hát szia! -köszöntem neki mosolyogva majd nyomtam egy puszit a szájára.

- Na, miben kell segíteni? -kérdezte Danielle.

- Látom mindenki otthonias öltözékbe jött. -néztem mindenkin végig.

- Miért mi be legyünk? Koktél ruha, meg tűsarkú? -nézett rám nevetve Eleanor.

- Neem, de hogy is. -nevettem.

- Na, akkor mit kell csinálni? -kérdezte Liam.

- Akkor elmondom, hogy ki mit csinál! Harry te megtudod egyedül csinálni a konyhát? -néztem rá.

- Aham. -bólintott.

- Oké! Akkor az a tiéd. Te mehetsz is akkor a konyhába. A vegyszerek ott vannak a konyhaszekrény tetején. -mondtam Harrynek.

- Rendben. -mondta majd ment is a konyhába.

- Szóval! Liam te csinálod a nappalit. Louis, Zayn! Rátok bízom a ház ÖSSZES ablakát! Nagyon vigyázzatok! Niall te pedig jössz velünk szobákat takarítani! -rendezkedtem.

- Oké! -mondta mindenki egyszerre majd neki kezdtünk. 

A többiekkel felmentem az emeletre majd mindenki kapott egy-egy szobát. Egyszer csak egy ordítást hallottunk az egyik szobából. Mindenki oda szaladt. Megláttam, hogy mi a helyzet és elnevettem magam.

- Most miért nevetsz? -nézett rám sértődötten Niall.

- Komolyan megijedtél saját magadtól? -kérdeztem Nialltől röhögve.

- Komolyan kérdezed?? Könyörgöm! Hallod bejövök egy szobába, ahol hirtelen több 100 ÉN, Louis, Liam, Harry és Zayn van! Most komolyan. Te nem ijednél meg? -hadonászott össze-vissza magyarázás közben.

- De, de. Megijednék. -bólintottam majd elnevettem magam.

- Jaj, te ezt nem érted. -legyintett majd beljebb ment a szobába és takarítani kezdett.

Úristen, ha ezt Judy tudná, hogy Niall Horan az Ő szobáját takarította..Jesszus! Úristen! Judy még azt sem tudja, hogy Én és Zayn együtt vagyunk. Vagy habár.. Az 1D-s oldalakat számítom..már biztos tudja, csak gondolom azt várja, hogy szemtől-szembe osszon ki! :D Ismerem én. Nekem tuti annyi. 

Már 1 órája takarítunk. A felső szinttel már végeztünk most már mindenki az alsó szinten van. Zaynnék még mindig ablakot pucolnak. Mi pedig a nappaliban takarítgatunk. Egyszer csak megszólalt a telefonom. Felvettem majd beleszóltam. Ash szólalt meg a telefonba. 

- ASH! Mondjad már, hogy mi van! -ordítottam már a telefonba.
- Bonie..-mondta alig hallhatóan.
- Mi van vele? Ash! Légyszives mondj már valamit! -kiabáltam tovább.
- Gyere! Kórházba! Most! Baj van! -mondta majd sírni kezdett.
- Miért? -ijedtem meg.
- Veszélyeztetett az állapota! Siess! -hadarta el majd kinyomta a telefont.
Lefagytam. Hirtelen nem tudtam felfogni semmit. Még mindig a fülemnél tartottam a telefont és bámultam magam elé. Hihetetlen volt ez az egész. Felfoghatatlan. Nekem most sietnem kéne a barátnőmhöz, de az agyam jelenleg nem tudja ezt felfogni. Vagy nem is tudom. 
- Mona! Mona? MONA! -kiáltottak rám a srácok. 
- He'? -néztem rájuk.
- Mi történt? -kérdezte Zayn.
- Öltözzetek! A kórházba megyünk! AZONNAL! -mondtam. 
A srácok haza szaladtak, én pedig egyenesen fel a szobámba. Azt sem tudtam, hogy mit vegyek fel. 
Magamra kaptam egy farmer nadrágot, egy hosszú ujjú pólót, meg egy kardigánt egy bőr csizmával.

Hajamat úgy ahogy volt csutiba fogtam. A táskámat vállamra kaptam majd lefelé menet a lépcsőn a táskámba gyűrtem az irataimat, a pénztálcámat. Leérve a kezembe kaptam az asztalról a telefonomat és kijöttem a házból. Bezártam és vártam a srácokat. Türelmetlen voltam. Már oda akartam érni. Azt hittem túl gyorsan rohan az idő. A srácok olyan szintű padlófékkel érkeztek meg a házhoz, hogy azt hittem szívbajt kapok az ijedségtől. A kocsihoz szaladtam majd beültem és már mentünk is a kórházba. Kiértünk a kerti övezetből és mentünk a városba. ÉS..jött az én formám. Dugóba kerültünk. 
- Ne, légyszi! Mondjátok hogy nem! Kérlek! -az idegtől már sírni tudtam volna.
- Nyugi. Időben oda tudunk érni. -próbált nyugtatni Danielle.
- Na, köszi! -néztem rá. 
- Jó én csak próbállak nyugtatni. -Danielle.
- Tudom, tudom. Csak..Csak most ideges vagyok. Ne haragudj. -öleltem magamhoz Daniellet.
- Értem én. -mosolygott Dani.
A dugó hamar elindult. Liam vezetett így hamar oda értünk, hisz ment vagy 100-zal az biztos. De szerintem ez most senkit sem érdekelt. 
- Itt vagyunk! -fékezett le Liam.
Én úgy ahogy voltam, fogtam magam kiszálltam a kocsiból és rohantam fel Boniehoz. A lépcsőház le volt zárva, mert valamit csinálnak...Így lifttel kellett mennem. A srácok beértek így együtt vártuk meg a liftet. Ott toporogtam. 
- Aj, érj már ide. Könyörgöm. ÉRJ MÁR IDE! -kiabáltam. A lift megérkezett. Beszálltunk benyomtam az emelt gombját ahol Bonie van. A lift lassabban ment, mint valaha.
- SOSEM FOGUNK FELÉRNI B*ZDMEG?! -ordítottam. Ahogy láttam a többiek inkább nem szóltak hozzám. Szerintem így, ilyen dühösen még nem láttak. A lift megállt majd kiléptünk és rohantam. Én is és a srácok is. Kifordultam a lift folyosójából és a folyosó végén lévő kórterem felé rohantunk tovább. De aztán láttam valamit. Valamit, amit sosem szerettem volna. Főleg nem itt. Ilyenkor. Lábaim gyökeret eresztettek. A srácok mögöttem hirtelen "lefékeztek". Lucy a földön, a kórterem előtt térdelve zokogott. Hirtelen nem értettem semmit. Mintha egy hülye, idióta lennék. Sokkot kaptam. Lassan és óvatosan sétáltam oda a kórterem elé. A srácok mögöttem vonultak. Odaértem. Megálltam. Lucyra néztem majd a többiekre. Ash és Amy szeméből csak csurogtak a könnyek. Joe ült a széken és sírt. Adam a falat ütötte ökölből miközben zokogott. Amyékre néztem.

- Mona! -rohatn oda hozzám Amy és szorosan magához ölelt.
- Mi történt? -én.
- Nem élte túl. - mondta ki végül Ash.
Na és nekem itt lett végem. Az a bizonyos 'NEM' szó. Mintha a szívembe kést döftek volna majd azt a bizonyost kést 100-szor forgatták volna a szívemben. Hirtelen nem tudtam mit mondani. Számból egy hang sem jött ki. Arcom eltorzult és sírni kezdtem. Zokogtam. Levegőt alig tudtam venni a keserves és szomorú sírástól. Amyt ellöktem magamtól és beszaladtam a női mosdóba. 

Hallottam, hogy valaki bejött. Szerintem kitépte a női mosdó ajtaját, mert olyan hévvel nyitott be. A nevemet kezdte el kiabálni. 
- Ki az? -kérdeztem zokogva.
- Zayn. -mondta majd megállt a wc fülke előtt. 
- Én ezt nem hiszem el. Ilyen nincs. Ez lehetetlen. Én ezt nem akarom. NEM AKAROM! ÉRTED? NEM! -üvöltöttem majd újból sírásba kezdtem.
- Gyere ki a wc fülkéből. Légyszives. -mondta nyugodt hangom.
Felálltam a hideg kőröl és kinyitottam az ajtót. 
- Gyere ide. -tárta szét karjait. 

Oda léptem hozzá és úgy szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam. Fehér színű pólóját könnyeim eláztatták, de ez őt egyáltalán nem zavarta. Hátamat nyugtatásként lassan és óvatosan simogotta. Én még mindig folyamatosan sírtam, sírtam és sírtam. Könny csatornám még mindig nem száradt ki. A tudat, hogy elment. Elment az egyik legjobb barátnőd. A barátnőd, akivel mindent megosztottál. Legyen az kínos, ciki,  

rossz, jó, szomorú, keserves, boldog, vidám..És hogy már nincs. Nincs ő. Nincs Ő akivel ezeket a dolgokat MIND megosztottad. Mondanám magamnak, hogy ez az életrendje, de most még ezt sem fognám fel. Jelenleg Bonie járt a fejemben. Ő mondta, hogy nem fogja feladni. Nem fogja, mert szeret minket és értünk bármit megtenne. Ő megtette. Nem adta fel. Küzdött az életéért. Bíztatta magát. Bíztatta magát, hogy ő már pedig megfog gyógyulni és jobban. Felépül majd újból velünk és a családjával lehet. Újból járhat suliba. Mehetünk vásárolgatni, görkorizni, kutyát sétáltatni, a tesókra vigyázni, bulizni. Amíg tudta, bírta magát tartani, de sajna nem bírta tovább. Vajon miért? Elég rossz érzés róla múlt időben beszélni. De elfogadni. DE NEKEM EZ MÉG NEM MEGY! NEM MEGY!
- Mona! Kérlek nyugodj meg! -tolt el magától Zayn és a szemembe nézett.
- Nyugodjak le. Hm.. Te letudnál nyugodni ILYENKOR?! Hm..??!! Szerintem nem. -kiabáltam.
- Elhiszem, hogy feszűlt vagy, szomorú és egyben ideges, de kérlek ne kiabálj velem. -mondta.
- Igaz. Ne haragudj. Én csak..-szipogtam.
- Ne magyarázkodj. Inkább gyere ki a többiekhez. -mondta Zayn.
- Rendben. -bólintottam.
Zayn megfogta a kezem majd kisétáltunk a wc-ből. Ahogy odaértünk a többiekhez mindenki felfigyelt rám. Mindenki itt volt, csak Adam nem.
- Srácok! Adam hol van? -néztem a többiekre.
- A teraszon van. -mutatott egy nagy ajtó felé Joe. 
- Rendben! Köszi! -mondtam majd kisétáltam Adamhez.
Halkan kinyitottam az ajtót majd oda sétáltam hozzá.
- Szia! -léptem mellé.
- Szia. -sóhajtott.
- Hogy érzed magad? -kérdeztem.
- Szerinted? -nézett rám.
- Igaz, ez hülye kérdés volt. -ráztam a fejem hülyén.
- Figyelj! Elszeretnék mondani valamit. -mondta komoly hanggal.
- Rendben. Mond! -én.
- Szóval, Bonieval tegnap előtt azt beszéltük, hogy ha meggyógyul és kiengedik, akkor elmondunk neked valamit. -kezdett bele.
- És mi az a valami? -kíváncsiskodtam.
- Elakartuk neked mondani, hogy együtt vagyunk. Vagy is most már voltunk. -mondta halkan.
- Ne, istenem. Ennek annyira örülök. Már mint annak, hogy ti együtt. Ahj, istenem. Annyira sajnálom. És mióta voltatok együtt? -én.
- Kb. 5-6 hete. -mondta.
- Istenem. -mondtam.
- Legalább úgy hagyott volna el, hogy szakítunk, mert mondjuk mással jár vagy valami. Nem így, hogy meghal. Ahj, hogy velem mindig kiszúr az élet. Miért csinálja ezt velem? -Adam.
- És hogy lesz ez után? -én.
- Fogalmam sincsen Mona. Mindenki depibe lesz. Bonie szülei intézik a temetést, de persze én is segítek nekik. Aztán majd lesz valahogy. -mondta.
Visszamentünk a folyosóra, Amy,  Ashley és Lucy épp akkor mentek haza. 
- Mi megyünk! Majd beszélünk! Sziasztok! -köszöntek majd leléptek.
- Mi is megyünk. -mondtam Adamnek majd a srácokra néztem.
- Rendben! Majd beszélünk! Szia! Sziasztok! -ölelt meg szorosan Adam majd eljöttünk.
Beültünk a kocsiba majd haza indultunk. Míg én csöndben, az ablakon kifelé bámultam, a többiek magyaráztak össze-vissza. Én csak a mellettünk elsuhanó kocsikat figyeltem és azoknak susogó hangját. Egyáltalán nem gondolkodtam. Mintha a fejem üres lenne. Liam hangja 'ébresztett fel', hogy megérkeztünk. A srácok ma itt aludnak nálam. Érdekes. Kicsit sem érdekli a srácokat, hogy a családom már itthon van. Na, mindegy. Beléptünk a házba és mindenki az ajtóhoz szaladt. 
- Édesem! Szia! -rohant oda hozzám Anya és szorosan magához ölelt.
- Szia. -mondtam lehangoltan.
Majd jöttek a többiek.
- MONA! -szaladtak hozzám.
- Sziasztok! -köszöntem majd megöleltem őket.
- Mi az hogy nem mondtad el nekem, hogy kivel vagy együtt? Normális vagy? -Judy.
- Most ezt a témát hanyagoljuk. Majd elmesélek mindent. -mondtam.
- Rendben. -mondta.
- Gratulálok öcsi. -öleltem magamhoz Davidet.
- Köszi. -mondta mosolyogva.
- Grat haver. -ölelték át a srácok is.
- Köszi! -David.
- Én felmegyek zuhanyozni. -mondtam.
Felmentem a többiek pedig a nappaliba mentek. A szobamban előkerestem valami kényelmes pizsit és elmentem zuhanyozni. Kb. 5 perc alatt lezuhanyoztam. Felkaptam a pizsamát majd lement a többiekhez.

Gondolom a többiek elmesélték, hogy mi történt, mert amikor leértem anyu szomorú tekintetével találtam szembe magam.
- Jól vagy édesem? -kérdezte és magához ölelt.
- Őszintén? Szarul vagyok. -mondtam.
- Uh, le kell mondani a holnapi interjút. -kapott a fejéhez Zayn majd hirtelen felpattant és kiment a konyhába telefonálni.
- Gyertek vacsorázni. -nézett anyu mindenkire majd bementünk a konyhába.
Bementünk a konyhába, leültünk az asztalhoz, anyu pedig pakolta a sok ételt majd ő is leült és együtt ettünk.
- Látom, tisztában tartottad a házat. -mondta anyu.
- Persze. -bólintottam.
- Örülök neki. -mosolygott.
- Na, és milyen volt a meccs? -kérdezte kíváncsian a focista barátunk, Louis.
- Király. Egyszer felrúgtak, de azt visszaadtam. -nevetett.
- Ügyes vagy. -pacsiztal le.
Hallgattam ahogy a többiek beszélgettek közben megvacsoráztam. Alig bírtam enni, de muszáj volt, mert üres hassal sosem szabad lefeküdni aludni.
- Nem baj, ha én most felmegyek aludni? -néztem a többiekre.
- Nem menj csak. -mondták.
- Akkor jó éjt! -köszöntem el mindenkitől.
- Neked is. -köszöntek vissza.
- Mona! -szólt utánam Zayn.
- Hm? -fordultam felé kérdően.
- Nem sokára megyek fel hozzád. -mondta.
- Rendben. -bólintottam majd felrhantam a szobámba.
Bebújtam az ágyba és hihetlen módon egyből elaludtam.

"A halál mindig fájdalmas, felkavaró és megdöbbentő, még akkor is, ha számítunk rá, akkor is, ha tudjuk, hogy mindenki számára a legjobb megoldást kínálja a gyötrelmek megrövidítésével. És akkor is, ha tudjuk, hogy a halál nem egyéb, mint változás a lét forgatagában. Születünk és elmegyünk."