22. Rész - Nekem nem szóltak semmiről!

"Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem! :/ Nincs kifogásom. Egyszerűen nem volt ihletem! Most valahogy van egy kis ihletem. Remélem tetszeni fog nektek a rész! 

Jó olvasást és komizzatok!

Puszi: Vivii"

Másnap reggel, arra keltem fel, hogy ordítanak a szobában.

- K*rvaéletbe, Louis! Kussolj már be! -ordított Zayn.

- De keljetek fel, mert suliba kell mennünk! -kiáltott Louis.

- B*szki a suli! -pattantam fel az ágyból.

- Uh, basszus Mona! -tette a szívére a kezét Zayn.

- Mi az, mi történt? -néztem rá értetlenül.

- Megijesztettél. -sóhajtott.

- Ne haragudj. -néztem rá bocsánat kérően.

- Semmi baj, édes. -mondta majd megcsókolt.

- LOUIS! A többiek készülődnek már? -kérdeztem.

- Igen. -bólintott.

- Rendben! Mi is nem sokára készen leszünk. -mondtam.

- Oké, akkor majd lent találkozunk. -mondta majd ment is.

- Na, ideje felkelni. -néztem Zaynre.

- Ajjhh, nem akarok. -nyavalygott.

- De akarsz! -szögeztem le.

- Ajh, oké. -mondta majd kín-szenvedve felállt és készülődni kezdett. 

Miközben Zayn a ruháit készítette elő, addig én elmentem mosakodni, fogat mosni, stb. Visszamentem a szobába, ahol Zayn még mindig a ruháit készítette.

- Te még nem vagy kész? -kérdeztem fel.

- Mintha te már kész lennél. -nézett rám nevetve.

- Hahaha..Mindjárt jövök. -mondtam majd ellentétes irányt váltva indultam meg a lányokhoz.

- DANIELLE! ELEANOR! -kiáltottam.

- Hálószoba! -kiáltott Eleanor.

Elsétáltam a hálószobáig majd benyitottam.

- Jó reggelt! -köszöntem.

- Neked is. -köszöntek vissza.

- Ruha ügyben jöttél, ugye? -nézett rám mosolyogva Danielle.

- Igen, mivel a srácok itt tartottak. -mondtam grimaszolva.

- Hé, csak aggódtak érted. -simogatta meg a hátamat Danielle.

- Jobban vagy már? -kérdezte Eleanor.

- Igen. Szerencsére már jobban érzem magam. -bólintottam mosolyogva.

- Ennek örülök. -mosolygott ő is.

- Na, akkor nézzük, hogy közülünk kinek a stílusát viszed. -csapta össze tenyereit Danielle.

- Szerintem a te stílusodat viszi. -nézett El, Danire.

- Szerintem meg a tiedet. -mondta Danielle, Elnek.

- De hisz Mona szeret táncolni meg ezek, szóval..-Eleanor.

- Ez igaz. -helyeseltem Eleanor mondandóját.

- Akkor viszont gyere át a mi szobánkba. -mondta Danielle.

- Rendben. -mondtam.

Átsétáltunk Daniék szobájába. Én leültem az ágyra, Danielle pedig a szekrényhez ment ruhákat keresni nekem. 

- Ajh, ez túl bonyolult! -nyögött fel.

- Mi csoda? -kérdeztem Danit.

- Nem olyan egyszerű ruhát találni neked. -mondta.

- Jaj, csak keres nekem valami pulcsit, meg egy farmert. Több nem kell nekem. -mondtam.

- És mi lesz a cipővel? Mezítláb mész? -nézett rám értetlenkedve.

- Nem, dehogy! Van nálam. -mondtam.

- Most ez komoly? -nézett Dani.

- Most mi van? -én.

- Cipő van nálad, de ruha nincs? Elképesztő vagy Mona. -nevetett.

- De  csak azért van nálam cipő, mert tegnap magas sarkúban voltam. -nevettem.

- Ja, akkor már érthető. -bólintott.

- Na, találtál valamit? -érdeklődtem.

- Igen! Tessék! -adta oda nekem a pulcsit és a nadrágot. 

- Köszönöm. -öleltem meg. 

- Nincs mit. -mosolygott.

- Kérhetek még egy trikót? -kérdeztem félénken.

- Persze! Ne hülyéskedj már. Tessék! -nevetett majd oda adott egy fehér színű trikót.
- Köszönöm. -mondtam majd átmentem a fürdőszobába és felvettem a ruhát.
A ruha összeállítás állt egy angol zászlós kötött pulcsiból, egy krém színű cső nadrágból és az én Superman-es tornacipőmből állt.
Én:

 

    


Hajamat lazán oldalra fontam, majd amikor készen lettem, visszamentem Zayn szobájába. Zayn már teljes készen létben ült az ágy szélén. 
- Oh, látom már te is készen vagy. -mért végig.
- Igen. Ahogy veszem észre te is. -nevettem.
- Csinike vagy. -mosolygott.
- Te is. -nevettem tovább.
- Veszem észre! Hogy kerül a fejedre az én Superman-es sapkám? -kérdezett fel.
- Hát, tudod megtaláltam a fürdőszobában a te polcodon. Gondoltam, hogy a tied. Ezért vettem fel. -meséltem.
- Oh, értem. Mindenhol ezt kerestem. -nevetett.
- Én meg megtaláltam. Szívesen. -én.
- Srácok! Készen vagytok? -kiáltott fel Louis.
- Igen! Mindjárt megyünk! -kiáltottam le.
Magamhoz vettem a táskám, kivettem belőle a napszemüvegemet és már mentünk is lefele.
- Na, végre készen vagytok. -Louis.
- Dani, ez nem a te pulcsid? -nézett kérdően Liam, Daniellre.
- De Liam, ez az én pulcsim. -bólintott.
- Elkísértek a suliba? -néztem a két lányra.
- Aha, úgy sincs dolgunk. -vont vállat El. 
- Akkor oké. -én.
Mindenki magához kapta a táskáját majd elindultunk a suliba. Most kocsival. Az egyik kocsit El, míg a másikat Dani vezette. Én, Zayn és Louis Eleanor kocsijával mentünk, a többiek pedig Daniével. 5 perc alatt a suliba értünk. A csajok kitettek minket a suli előtt majd rohantunk be az órákra. Azt hittem, hogy késésben vagyunk, de ahogy ránéztem az órára nagyot tévedtem. Még bőven volt időnk a becsöngetésig. Érdekes módon most az mindannyiunkat ugyan az volt az első óránk. Így együtt mentünk be a terembe. Ahogy beléptem a kisebb családom rám támadt.
- Hellóka, csellóka! -köszönt Chris.
- Helló! -intettem mosolyogva.
- Sziaaaaaa. Monaaaaa! -köszöntek a csajok is.
- Sziasztook! -öleltem meg őket jó szorosan. 
Hirtelen észre vettem egy rég nem látott barátnőmet is. 
- AMY! Hát, te? Kiengedtek? -öleltem meg barátnőmet.
- Igen. Tegnap. -mondta.
- És miért nem hívtál fel? -toltam el magamtól. 
- Mert tudtam, hogy vacsizni mentél. -mosolygott rám.
- Jaj, imádlak! -szorongattam meg.
- Oh, sziasztok srácok! -intett a kis családom Zaynéknek.
- Hali! -intettek vissza.
Ahogy elgondolkoztam valaki hiányzik innen. Valami nagyon szokatlan itt. Nincs itt az, aki szokott fecsegni mindenről.
- Srácok! Bonie hol van? -kérdeztem.
- Valamit el kell mondanunk. -nézett rám Chris.
- Mi az? -kérdeztem ijedten. Semmi válasz.
- CHRIS! Válaszolj már! -kiabáltam vele.
- Bonie..Bonie..kórházban van. -mondta ki.
- Tessék? -biztos ekkor lesápadtam. 
- Meglőtték. -mondta Lucy.
- De mikor? Hol? -én.
- Tegnap. -Adam.
- És nekem miért nem szóltatok? -kezdtem el sírni. Nem válaszolt senki.
- Hát jó.. Melyik kórházban van? -én.
- Itt van nem messze tőlünk. -mondta Ash.
- Rendben, köszi! -mondtam majd ajtó felé vettem az irányt. Valaki utánam szólt.
- MONA! -hátra fordultam. Zayn volt az.
- Tessék? -néztem rá.
- Csak vigyázz. -mondta.
- Ne aggódj. -mosolyogtam rá majd szaladtam ki a suliból egyenesen a kórházba. 
Nem hiszem el, hogy nekem nem szóltak semmiről. Sem arról, hogy Amy kijött, sem pedig arról, hogy Bonieval mi történt. Ez egyszerűen hihetetlen. Úgy futottam, mint még soha. A tüdőm majd szét szakadt, de nem érdekelt. Az egyik legjobb barátnőm van bent a kórházban. Jelenleg nem érdekelt senki és semmi. Csak tudnám meg, hogy ki lőtte meg Bonie-t. Esküszöm, hogy megölöm. A kórház két szárnyas ajtaját szó szerint kicsaptam majd futottam az információs pulthoz. 
- Jó napot! Mona Wilson vagyok és azt szeretném megtudni, hogy Bonie Sparks-t melyik kórteremben találom. -hadartam el.
- Jó napot! Fent a 3.-on 114-es terem. -mondta a hölgy.
- Köszönöm. -mondtam majd rohantam fel a 3.-ra. 
Szélsebesen rohantam a folyosón a 114-es termet keresve. Megtaláltam majd halkan kopogtam. 
- Gyere. -hallottam Bonie hangját. 
Halkan kinyitottam az ajtót. Bementem majd becsuktam az ajtót magam mögött.
- Szia, Bonie. -köszöntem.
- Szia, hát te? -kérdezte.
- Mi az, hogy hát te?! Te vagy az egyik legjobb barátnőm. Bejöttem hozzád a kórházba. -én.
- Örülök, hogy bejöttél. -mosolygott.
- Még is mi történt? -kérdeztem.
- Este Adamnél voltam, mert megbeszéltük, hogy filmezünk. Filmezés után én haza indultam, de Adam mondta, hogy inkább aludjak nála. Én ellenkezdtem, de most rájöttem, hogy nem kellett volna. -mesélte.
- De hogyan lőttek meg? -kérdezgettem tovább.
- Hát úgy, hogy sétáltam haza felé az utcán, de azaz utca amin végig kellett volna mennem le volt zárva így egy másik utcát kellett választanom, amit nem is ismertem. Sötét és félelmetes utca volt. Meghallottam, hogy lövöldöznek és ijedségemben szaladni kezdtem. Utána hallottam, hogy nekem ordít valaki, hogy én sem menekülhetek, én meg voltam olyan hülye, hogy hátra fordultam és abban a szent pillanatban meglőttek. -mesélte.
- Jaj, istenem Bonie! -öleltem meg.
- Adamre kellett volna hallgatnom. -nézett maga elé.
- ÉS hova lőttek? -kérdeztem.
- Ide. -húzta fel a kinyúlt pólóját. 
- Jesszusom, Bonie! Majdnem a szívedet találta el. Tudod milyen nagy szerencséd van? -sírva fakadtam.
- Nem biztos, hogy szerencsém van. -nézett rám.
- Ezt, hogy érted? -néztem rá rémülten.
- Az orvos azt mondta, hogy ezen az 1 héten derül ki, hogy maradok vagy elmegyek. -mondta.
- Úgy érted azt, hogy elmész, hogy örökre? -sírtam tovább. Válaszként bólintott.
- Jaj, istenem Bonie! Tarts ki! Rendben? Minden nap bejövök hozzád. Rendben? Könyörgöm tarts ki! Mindannyian itt vagyunk melletted. Mi vigyázzunk rád. Rendben? -sírtam.
- Köszönöm. -csak ennyit mondott. 
- Ne köszönd. Ez természetes. A suliból rohantam hozzád. Itt maradok veled. Jó? -én.
- Nem, Mona! Nem jó! Visszamész az iskolába és tanulsz. Majd suli után bejössz. -Bonie.
- De..-én.
- Nincs de. Mész és kész. -szögezte le.
- Rendben! Szia, Bonie! Szeretlek! -öleltem meg.
- Én is szeretlek Mona! Szia! -köszönt. 
Felálltam és kijöttem a teremből. Ránéztem az órára és szél sebesen futottam vissza a suliba. Igaz már az első óráról lemaradtam, de majd a másodikra bemegyek. Bent a suli lány mosdójában vártam az első óránkról való kicsöngetést. És megszólalt! Kijöttem a wc-ből majd egyenesen a matek teremhez vettem az irányt. A srácok utánam pár perccel jelentek meg. 
- Mona. -szólalt meg Zayn. Gondolom meglátta, hogy jelenleg még mindig sírok.
- Zayn. -mondtam ki a nevét sírva majd oda szaladtam hozzá és szorosan magamhoz öleltem.
- Minden rendben? -Zayn.
- Majd elmesélem. -toltam el magamtól.
- Ne sírj légyszi. Nem akarok én sem sírni. -ölelt meg Liam.
- Rendben. Megpróbálok. -mondtam.
Matek órán csak azon járt az agyam, hogy nekem miért nem mondták el ezeket a fontos dolgokat. De most tényleg. Vajon miért? Remélem, hogy Bonie túléli ez a hetet. Nagyon remélem, hogy kitart és nem fogja elhagyni magát. 
Ma egész nap egy árva szót sem szóltam a suliban. Nem szóltam senkihez és semmihez. Csak bámultam magam elé, mint akik bediliztek. A srácok suli után hazakísértek. Lepakoltam minden cuccomat a kanapéra és ledobtam magam a fotelba. Pár perc múlva csörögni kezdett a házi telefonunk. Felvettem. Danielle és Eleanor voltak a vonal másik végén. Megkérdezték, hogy mi történt, én elmeséltem majd azt mondták, hogy ne szomorkodjak, higgyek Bonieban. 
A telefon beszélgetés után 1 órával csöngettek. Kinyitottam az ajtót és Zayn pillantottam meg.
- Szia, édes. Remélem nem baj, hogy át jöttem. -lépet be Zayn a házba.
- Nem, nem baj. Sőt örülök is neki. -mondtam.
Bementünk a nappaliba leültünk egymás mellé a kanapéra. Fejemet Zayn mellkasára hajtottam. 
- Minden rendben lesz. -simogatta a hátamat Zayn.
- Biztos? -én.
- Biztos. -mondta majd nyomott egy puszit a hajamba.
- Tudod min gondolkozom? -én.
- Nem, min? -kérdezte Zayn.
- Hogy vajon ki csinálja ezeket. -mondtam.
- Miket? -Zayn.
- Ezeket. Hogy például Amy karambolozott egy kocsival. Ott az ismeretlen volt a hibás. Most szintén valami ismeretlen lőtte meg Bonie-t. Mind a ketten kórházban végezték. -meséltem.
- Figyelj! Amíg nem történik mással ilyen, amit nagyon remélünk, hogy nem fog, addig nincs pánik. -mondta Zayn.
- Igaz. Majd, akkor visszatérek erre. De nagyon remélem, hogy majd nem kell. -mondtam.
- Nézzünk TV-t hátha elveszi a figyelmedet erről a témáról. -mondta majd bekapcsolta a tv-t. Valamilyen mese film ment. Már a film felénél jártunk amikor is meghallottam, hogy az én kis párnám, akin a fejem pihentetem szuszogni kezd. Édesen szuszogni kezd. Elmosolyodtam és úgy néztem tovább a filmet. Már én kezdtem álmos lenni pedig még csak 5 óra van. Mivel nem akartam, hogy Zayn kényelmetlenül aludjon, meg én sem szerettem volna úgy aludni, ezért felkeltettem.
- Mondjad, édes. -nézett rám hunyorítva.
- Gyere menjünk fel a szobámba aludni. -mondtam.
- Rendben. -mondta.
Felálltunk, felmentünk a szobámba. Amíg én sötétséget csináltam a szobában, Zayn már az igazak álmát aludta az ágyamban. Jó fáradt lehetett. Elhúztam a függönyöket majd bebújtam Zayn mellé az ágyba. Magunkra raktam az óriás plédemet, elhelyezkedtem én is és BUM elnyomott az álom..