25. Rész - Why?

"Sziasztok! :) Remélem már vártátok a 25. részt! :) A rész kicsit szomorkás lett, mert valahogy én sem vagyok valami jó kedvemben..:/ Szóval..:/  De majd a következő részt majd 

megpróbálom vidámabbra írni! :) 

Jó olvasást a részhez és komizzatok! ;) 

Puszi: Vivii"

*2 nappal később*

2 nap telt el. Péntek van. Ma nem kellett mennünk iskolába mennünk, mert valami értekezlet van a tanároknak. Így hát nem ment be senki. Bonie-t mindennap látogatjuk és vigyázzunk rá. Mindig van mellette valaki. Anyuék sem, Molly és Jake sem jött még haza, így még mindig egyedül vagyok otthon. Habár holnap már jönnek. Apával beszéltem még valamelyik nap. Bocsánatot kért, hogy nem hívott, de már fáradt volt és pihenni szeretett volna. Szerencsére nincs semmi baj. Megbeszéltünk mindent. Tiszta lappal kezdtük az egészet. Ma nem tudok bemenni Boniehoz a kórházba, mert ki kell takarítanom a házat, mert ugye a tesóim és anyukám is jön haza holnap. Szóval tisztaságnak kell lennie. :) Két nappal ez előtt történt pékséges incidens címlapra került. Már mint az, amikor én és Zayn a taxihoz sétálunk kézen fogva és még sok-sok kép.. Fel is hívtak minket - fogalmam sincs, hogy hogyan - hogy válalunk-e interjút ezzel a témával kapcsolatban. Zaynnel leültünk beszélgetni tegnap, így arra jutottunk, hogy végül is miért ne?! Így hát holnapra megvagyunk hívva egy interjúra, ahová a srácok is jönnek a lányokkal együtt.

A srácok nem sokára átjönnek a lányokkal. Azt mondták, hogy besegítenek, hogy hamarabb végezzek, de ebbe a nagy házba nem hiszem, hogy gyorsan tudnánk végezni. Olyan 11 óra lehetett, amikor hirtelen kinyitódott a bejárati ajtó. Én már javában takarítottam. 

- ALOHA! -szaladt be Louis a nappaliba. 

- Szia! -köszöntem.

- Helló! -jöttek a többiek is. 

- Csáó! -intettem. 

- Szia, édes! -jött oda hozzám Zayn.

- Oh, hát szia! -köszöntem neki mosolyogva majd nyomtam egy puszit a szájára.

- Na, miben kell segíteni? -kérdezte Danielle.

- Látom mindenki otthonias öltözékbe jött. -néztem mindenkin végig.

- Miért mi be legyünk? Koktél ruha, meg tűsarkú? -nézett rám nevetve Eleanor.

- Neem, de hogy is. -nevettem.

- Na, akkor mit kell csinálni? -kérdezte Liam.

- Akkor elmondom, hogy ki mit csinál! Harry te megtudod egyedül csinálni a konyhát? -néztem rá.

- Aham. -bólintott.

- Oké! Akkor az a tiéd. Te mehetsz is akkor a konyhába. A vegyszerek ott vannak a konyhaszekrény tetején. -mondtam Harrynek.

- Rendben. -mondta majd ment is a konyhába.

- Szóval! Liam te csinálod a nappalit. Louis, Zayn! Rátok bízom a ház ÖSSZES ablakát! Nagyon vigyázzatok! Niall te pedig jössz velünk szobákat takarítani! -rendezkedtem.

- Oké! -mondta mindenki egyszerre majd neki kezdtünk. 

A többiekkel felmentem az emeletre majd mindenki kapott egy-egy szobát. Egyszer csak egy ordítást hallottunk az egyik szobából. Mindenki oda szaladt. Megláttam, hogy mi a helyzet és elnevettem magam.

- Most miért nevetsz? -nézett rám sértődötten Niall.

- Komolyan megijedtél saját magadtól? -kérdeztem Nialltől röhögve.

- Komolyan kérdezed?? Könyörgöm! Hallod bejövök egy szobába, ahol hirtelen több 100 ÉN, Louis, Liam, Harry és Zayn van! Most komolyan. Te nem ijednél meg? -hadonászott össze-vissza magyarázás közben.

- De, de. Megijednék. -bólintottam majd elnevettem magam.

- Jaj, te ezt nem érted. -legyintett majd beljebb ment a szobába és takarítani kezdett.

Úristen, ha ezt Judy tudná, hogy Niall Horan az Ő szobáját takarította..Jesszus! Úristen! Judy még azt sem tudja, hogy Én és Zayn együtt vagyunk. Vagy habár.. Az 1D-s oldalakat számítom..már biztos tudja, csak gondolom azt várja, hogy szemtől-szembe osszon ki! :D Ismerem én. Nekem tuti annyi. 

Már 1 órája takarítunk. A felső szinttel már végeztünk most már mindenki az alsó szinten van. Zaynnék még mindig ablakot pucolnak. Mi pedig a nappaliban takarítgatunk. Egyszer csak megszólalt a telefonom. Felvettem majd beleszóltam. Ash szólalt meg a telefonba. 

- ASH! Mondjad már, hogy mi van! -ordítottam már a telefonba.
- Bonie..-mondta alig hallhatóan.
- Mi van vele? Ash! Légyszives mondj már valamit! -kiabáltam tovább.
- Gyere! Kórházba! Most! Baj van! -mondta majd sírni kezdett.
- Miért? -ijedtem meg.
- Veszélyeztetett az állapota! Siess! -hadarta el majd kinyomta a telefont.
Lefagytam. Hirtelen nem tudtam felfogni semmit. Még mindig a fülemnél tartottam a telefont és bámultam magam elé. Hihetetlen volt ez az egész. Felfoghatatlan. Nekem most sietnem kéne a barátnőmhöz, de az agyam jelenleg nem tudja ezt felfogni. Vagy nem is tudom. 
- Mona! Mona? MONA! -kiáltottak rám a srácok. 
- He'? -néztem rájuk.
- Mi történt? -kérdezte Zayn.
- Öltözzetek! A kórházba megyünk! AZONNAL! -mondtam. 
A srácok haza szaladtak, én pedig egyenesen fel a szobámba. Azt sem tudtam, hogy mit vegyek fel. 
Magamra kaptam egy farmer nadrágot, egy hosszú ujjú pólót, meg egy kardigánt egy bőr csizmával.

Hajamat úgy ahogy volt csutiba fogtam. A táskámat vállamra kaptam majd lefelé menet a lépcsőn a táskámba gyűrtem az irataimat, a pénztálcámat. Leérve a kezembe kaptam az asztalról a telefonomat és kijöttem a házból. Bezártam és vártam a srácokat. Türelmetlen voltam. Már oda akartam érni. Azt hittem túl gyorsan rohan az idő. A srácok olyan szintű padlófékkel érkeztek meg a házhoz, hogy azt hittem szívbajt kapok az ijedségtől. A kocsihoz szaladtam majd beültem és már mentünk is a kórházba. Kiértünk a kerti övezetből és mentünk a városba. ÉS..jött az én formám. Dugóba kerültünk. 
- Ne, légyszi! Mondjátok hogy nem! Kérlek! -az idegtől már sírni tudtam volna.
- Nyugi. Időben oda tudunk érni. -próbált nyugtatni Danielle.
- Na, köszi! -néztem rá. 
- Jó én csak próbállak nyugtatni. -Danielle.
- Tudom, tudom. Csak..Csak most ideges vagyok. Ne haragudj. -öleltem magamhoz Daniellet.
- Értem én. -mosolygott Dani.
A dugó hamar elindult. Liam vezetett így hamar oda értünk, hisz ment vagy 100-zal az biztos. De szerintem ez most senkit sem érdekelt. 
- Itt vagyunk! -fékezett le Liam.
Én úgy ahogy voltam, fogtam magam kiszálltam a kocsiból és rohantam fel Boniehoz. A lépcsőház le volt zárva, mert valamit csinálnak...Így lifttel kellett mennem. A srácok beértek így együtt vártuk meg a liftet. Ott toporogtam. 
- Aj, érj már ide. Könyörgöm. ÉRJ MÁR IDE! -kiabáltam. A lift megérkezett. Beszálltunk benyomtam az emelt gombját ahol Bonie van. A lift lassabban ment, mint valaha.
- SOSEM FOGUNK FELÉRNI B*ZDMEG?! -ordítottam. Ahogy láttam a többiek inkább nem szóltak hozzám. Szerintem így, ilyen dühösen még nem láttak. A lift megállt majd kiléptünk és rohantam. Én is és a srácok is. Kifordultam a lift folyosójából és a folyosó végén lévő kórterem felé rohantunk tovább. De aztán láttam valamit. Valamit, amit sosem szerettem volna. Főleg nem itt. Ilyenkor. Lábaim gyökeret eresztettek. A srácok mögöttem hirtelen "lefékeztek". Lucy a földön, a kórterem előtt térdelve zokogott. Hirtelen nem értettem semmit. Mintha egy hülye, idióta lennék. Sokkot kaptam. Lassan és óvatosan sétáltam oda a kórterem elé. A srácok mögöttem vonultak. Odaértem. Megálltam. Lucyra néztem majd a többiekre. Ash és Amy szeméből csak csurogtak a könnyek. Joe ült a széken és sírt. Adam a falat ütötte ökölből miközben zokogott. Amyékre néztem.

- Mona! -rohatn oda hozzám Amy és szorosan magához ölelt.
- Mi történt? -én.
- Nem élte túl. - mondta ki végül Ash.
Na és nekem itt lett végem. Az a bizonyos 'NEM' szó. Mintha a szívembe kést döftek volna majd azt a bizonyost kést 100-szor forgatták volna a szívemben. Hirtelen nem tudtam mit mondani. Számból egy hang sem jött ki. Arcom eltorzult és sírni kezdtem. Zokogtam. Levegőt alig tudtam venni a keserves és szomorú sírástól. Amyt ellöktem magamtól és beszaladtam a női mosdóba. 

Hallottam, hogy valaki bejött. Szerintem kitépte a női mosdó ajtaját, mert olyan hévvel nyitott be. A nevemet kezdte el kiabálni. 
- Ki az? -kérdeztem zokogva.
- Zayn. -mondta majd megállt a wc fülke előtt. 
- Én ezt nem hiszem el. Ilyen nincs. Ez lehetetlen. Én ezt nem akarom. NEM AKAROM! ÉRTED? NEM! -üvöltöttem majd újból sírásba kezdtem.
- Gyere ki a wc fülkéből. Légyszives. -mondta nyugodt hangom.
Felálltam a hideg kőröl és kinyitottam az ajtót. 
- Gyere ide. -tárta szét karjait. 

Oda léptem hozzá és úgy szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam. Fehér színű pólóját könnyeim eláztatták, de ez őt egyáltalán nem zavarta. Hátamat nyugtatásként lassan és óvatosan simogotta. Én még mindig folyamatosan sírtam, sírtam és sírtam. Könny csatornám még mindig nem száradt ki. A tudat, hogy elment. Elment az egyik legjobb barátnőd. A barátnőd, akivel mindent megosztottál. Legyen az kínos, ciki,  

rossz, jó, szomorú, keserves, boldog, vidám..És hogy már nincs. Nincs ő. Nincs Ő akivel ezeket a dolgokat MIND megosztottad. Mondanám magamnak, hogy ez az életrendje, de most még ezt sem fognám fel. Jelenleg Bonie járt a fejemben. Ő mondta, hogy nem fogja feladni. Nem fogja, mert szeret minket és értünk bármit megtenne. Ő megtette. Nem adta fel. Küzdött az életéért. Bíztatta magát. Bíztatta magát, hogy ő már pedig megfog gyógyulni és jobban. Felépül majd újból velünk és a családjával lehet. Újból járhat suliba. Mehetünk vásárolgatni, görkorizni, kutyát sétáltatni, a tesókra vigyázni, bulizni. Amíg tudta, bírta magát tartani, de sajna nem bírta tovább. Vajon miért? Elég rossz érzés róla múlt időben beszélni. De elfogadni. DE NEKEM EZ MÉG NEM MEGY! NEM MEGY!
- Mona! Kérlek nyugodj meg! -tolt el magától Zayn és a szemembe nézett.
- Nyugodjak le. Hm.. Te letudnál nyugodni ILYENKOR?! Hm..??!! Szerintem nem. -kiabáltam.
- Elhiszem, hogy feszűlt vagy, szomorú és egyben ideges, de kérlek ne kiabálj velem. -mondta.
- Igaz. Ne haragudj. Én csak..-szipogtam.
- Ne magyarázkodj. Inkább gyere ki a többiekhez. -mondta Zayn.
- Rendben. -bólintottam.
Zayn megfogta a kezem majd kisétáltunk a wc-ből. Ahogy odaértünk a többiekhez mindenki felfigyelt rám. Mindenki itt volt, csak Adam nem.
- Srácok! Adam hol van? -néztem a többiekre.
- A teraszon van. -mutatott egy nagy ajtó felé Joe. 
- Rendben! Köszi! -mondtam majd kisétáltam Adamhez.
Halkan kinyitottam az ajtót majd oda sétáltam hozzá.
- Szia! -léptem mellé.
- Szia. -sóhajtott.
- Hogy érzed magad? -kérdeztem.
- Szerinted? -nézett rám.
- Igaz, ez hülye kérdés volt. -ráztam a fejem hülyén.
- Figyelj! Elszeretnék mondani valamit. -mondta komoly hanggal.
- Rendben. Mond! -én.
- Szóval, Bonieval tegnap előtt azt beszéltük, hogy ha meggyógyul és kiengedik, akkor elmondunk neked valamit. -kezdett bele.
- És mi az a valami? -kíváncsiskodtam.
- Elakartuk neked mondani, hogy együtt vagyunk. Vagy is most már voltunk. -mondta halkan.
- Ne, istenem. Ennek annyira örülök. Már mint annak, hogy ti együtt. Ahj, istenem. Annyira sajnálom. És mióta voltatok együtt? -én.
- Kb. 5-6 hete. -mondta.
- Istenem. -mondtam.
- Legalább úgy hagyott volna el, hogy szakítunk, mert mondjuk mással jár vagy valami. Nem így, hogy meghal. Ahj, hogy velem mindig kiszúr az élet. Miért csinálja ezt velem? -Adam.
- És hogy lesz ez után? -én.
- Fogalmam sincsen Mona. Mindenki depibe lesz. Bonie szülei intézik a temetést, de persze én is segítek nekik. Aztán majd lesz valahogy. -mondta.
Visszamentünk a folyosóra, Amy,  Ashley és Lucy épp akkor mentek haza. 
- Mi megyünk! Majd beszélünk! Sziasztok! -köszöntek majd leléptek.
- Mi is megyünk. -mondtam Adamnek majd a srácokra néztem.
- Rendben! Majd beszélünk! Szia! Sziasztok! -ölelt meg szorosan Adam majd eljöttünk.
Beültünk a kocsiba majd haza indultunk. Míg én csöndben, az ablakon kifelé bámultam, a többiek magyaráztak össze-vissza. Én csak a mellettünk elsuhanó kocsikat figyeltem és azoknak susogó hangját. Egyáltalán nem gondolkodtam. Mintha a fejem üres lenne. Liam hangja 'ébresztett fel', hogy megérkeztünk. A srácok ma itt aludnak nálam. Érdekes. Kicsit sem érdekli a srácokat, hogy a családom már itthon van. Na, mindegy. Beléptünk a házba és mindenki az ajtóhoz szaladt. 
- Édesem! Szia! -rohant oda hozzám Anya és szorosan magához ölelt.
- Szia. -mondtam lehangoltan.
Majd jöttek a többiek.
- MONA! -szaladtak hozzám.
- Sziasztok! -köszöntem majd megöleltem őket.
- Mi az hogy nem mondtad el nekem, hogy kivel vagy együtt? Normális vagy? -Judy.
- Most ezt a témát hanyagoljuk. Majd elmesélek mindent. -mondtam.
- Rendben. -mondta.
- Gratulálok öcsi. -öleltem magamhoz Davidet.
- Köszi. -mondta mosolyogva.
- Grat haver. -ölelték át a srácok is.
- Köszi! -David.
- Én felmegyek zuhanyozni. -mondtam.
Felmentem a többiek pedig a nappaliba mentek. A szobamban előkerestem valami kényelmes pizsit és elmentem zuhanyozni. Kb. 5 perc alatt lezuhanyoztam. Felkaptam a pizsamát majd lement a többiekhez.

Gondolom a többiek elmesélték, hogy mi történt, mert amikor leértem anyu szomorú tekintetével találtam szembe magam.
- Jól vagy édesem? -kérdezte és magához ölelt.
- Őszintén? Szarul vagyok. -mondtam.
- Uh, le kell mondani a holnapi interjút. -kapott a fejéhez Zayn majd hirtelen felpattant és kiment a konyhába telefonálni.
- Gyertek vacsorázni. -nézett anyu mindenkire majd bementünk a konyhába.
Bementünk a konyhába, leültünk az asztalhoz, anyu pedig pakolta a sok ételt majd ő is leült és együtt ettünk.
- Látom, tisztában tartottad a házat. -mondta anyu.
- Persze. -bólintottam.
- Örülök neki. -mosolygott.
- Na, és milyen volt a meccs? -kérdezte kíváncsian a focista barátunk, Louis.
- Király. Egyszer felrúgtak, de azt visszaadtam. -nevetett.
- Ügyes vagy. -pacsiztal le.
Hallgattam ahogy a többiek beszélgettek közben megvacsoráztam. Alig bírtam enni, de muszáj volt, mert üres hassal sosem szabad lefeküdni aludni.
- Nem baj, ha én most felmegyek aludni? -néztem a többiekre.
- Nem menj csak. -mondták.
- Akkor jó éjt! -köszöntem el mindenkitől.
- Neked is. -köszöntek vissza.
- Mona! -szólt utánam Zayn.
- Hm? -fordultam felé kérdően.
- Nem sokára megyek fel hozzád. -mondta.
- Rendben. -bólintottam majd felrhantam a szobámba.
Bebújtam az ágyba és hihetlen módon egyből elaludtam.

"A halál mindig fájdalmas, felkavaró és megdöbbentő, még akkor is, ha számítunk rá, akkor is, ha tudjuk, hogy mindenki számára a legjobb megoldást kínálja a gyötrelmek megrövidítésével. És akkor is, ha tudjuk, hogy a halál nem egyéb, mint változás a lét forgatagában. Születünk és elmegyünk."