7. Rész - Az igazat szeretném tudni! MOST!

"Sziasztok! Itt a nyáár! *---* Vártátok már? Én igen! Remélem nem lesznek szar idők most nyáron! :/ :D

Nyár alkalmából újabb résszel jelentkezem! ;)

Remélem tetszeni fog nektek! 

Jó olvasást és komizzatok! ;)

Puszi: Vivii"

Ahogy hazaértem egyből lezuhanyoztam majd felvettem a pizsimet és lementem a földszintre. Megláttam, hogy csak David van a nappaliban. Oda mentem hozzá majd leültem mellé.

- Szia! –köszöntem neki majd arcon pusziltam.

- Szia! –köszönt és nézte tovább a tv-t.

- Többiek? –néztem körbe.

- Molly a barátnőjénél van a kórházban, Jake a haverjánál alszik, Judy meg Lilynél (nem David barátnője) van. –sorolta.

Judy legjobb barátnője!

- Nem úgy volt, hogy Lilynél alszol ma? –kérdeztem.

- Nem. –mondta.

- Na, jó. Anyu itthon van? –kérdeztem.

- Itthon. Miért? –kérdezte.

- Nem úgy volt, hogy 2 hét múlva jön haza? –én.

- Nem tudom, de nem is érdekel. –vont vállat.

- Miért kérdezed? –David.

- Mert most felkérdezem. –mondtam majd hirtelenjében felálltam és kimentem a konyhába.

- Szia, Anyu. Szeretnék veled beszélni. – mondtam egy hangúan.

- Szia, kicsim. Beszéljünk. –mondta.

- Te és Apu tényleg váltok? –hát igen. Most kivételesen nem kevergettem a forró kását. Úgy ahogy volt kimondtam.

- Honnan veszed ezt? Ne hülyéskedj már! Én és apád jól vagyunk. Miért válnánk el? –nevetett fel Anyu. Elég kínosan. Ilyenkor hazudik. Ismerem már, hisz az anyám.

- Anyu! Ne hazudj! Tudom, hogy hazudsz! AZ IGAZAT SZERETNÉM TUDNI! MOST! –keltem ki magamból.

Anyu kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Anyu, légy szíves. Legalább most ne hazudj nekem. –mondtam már szinte sírva.

- Mona. Figyelj….- kezdte a történetet. - …És ezért válunk el. –mondta. Szegény anyu a végét már sírva mondta el.

- Anyu. Figyelj. Ne haragudj, hogy az előbb így kikeltem magamból. –kértem bocsánatot.

- Kicsim. Nem kell bocsánatot kérned. Jogod volt, hogy így kikelj magadból. De nem szerettük volna, az apátokkal, hogy le legyetek törve. –Anyu.

- Anyu! Tegnap ez miatt veszekedtünk. – mondtam.

- Mi?! –Anyu.

- Igen. Judy sírva fakadt, Molly szintén sírva ment barátnőjéhez, Jake pedig olyan szinten kikészül a veszekedéstől, hogy az egyik haverjához ment. Én és David pedig egész éjszaka a nappaliban feküdve a tv-t bámulva sírtunk egymást ölelve. – meséltem.

- David sírt? –kérdezte kikerekedett szemekkel.

- Igen. Ami hihetetlen. De ezt te is tudod. Akkor gondolhatod, hogy milyen szinten ki volt ő is ez miatt. – mondtam.

- Igen. Gondolom. –Anyu.

- Ezt nem hiszem el, hogy apu félre lépett. Pedig olyan jól megvoltatok. Én ezt..ezt..ezt nem hiszem el. Ilyen nem létezik. –és elkezdtem sírni.

- Jól van, Mona. Nyugi. Hidd el ez nekem is nehéz. Én is szomorú vagyok. De túl fogjuk élni. Hidd el nekem. Rendben? –ölelt meg anyu. Én nem tudtam semmit sem mondani, csak szipogtam és bólogattam. A sírást hamar abba hagytam. Elmentem megmosakodni majd elköszöntem anyutól és Davidtől ez után felballagtam a szobámba bekapcsoltam a tv-t és a tv halk hangjára bevágtam a szunyát...

 

"Sziasztok! Ismét! Mivel a rész rövid lett nem sokára hozom a kövit! ;) Puszi: Vivii"